2013. július 29.

Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn

Amikor először ismerkedtem meg a regénnyel, bevallom őszintén, nem keltette fel a figyelmemet túlzottan. Ami talán az én hibám is, mert az első gondolatom a könyvvel kapcsolatban - miért akarnék olvasni nagyszeműekről? Igen, jól olvastad. Valamiért azt hittem, hogy ez a könyv címe, ráadásul a poszt-apokaliptikus világ sem volt túl vonzó számomra. Aztán ahogy telt az idő, egyre több pozitív véleményt olvastam a könyvvel kapcsolatban és derekasan bevallom, mégis elkezdett érdekelni. A fő ok persze az volt, hogy magyar könyvről volt szó, hiszen ebből a műfajból magyar által írt könyvhöz még nem volt szerencsém. És milyen jól tettem, hogy végül meggondoltam magam…


A történet cselekménye Paul Kenn szemszögével indult, aki Pippát tizenkettedik születésnapja alkalmából fel szeretné köszönteni egy kis kirándulással, az erődházon kívül. Sajnos az előkészületek ellenére a kockázatos kirándulás tragédiával végződik és Pippa az elkövetkező öt évben egyedül kénytelen élni az életét gyászban és bűntudatban egészen a tizenhetedik születésnapjáig. Amikor is, a Mack testvérpár fiatalabbik tagja, Ruben a ház közelébe vetődik egy sápadt támadás elől menekülve. Pippa a fiút megmenti, akivel napról napra közelebb kerülnek egymással az elkövetkező hetekben, de nem sokáig élvezhetik egymás társaságát, mert egyre nő a fenyegetettség a fejük felett a közelgő horda miatt. Pippának döntenie kell. Maradjon egyedül az erődházban véglegesen, ami védettséget és kényelmet jelentett több generációnyi őse számára vagy kelljen útra az ismeretlenbe Rubennel?

A regény több szemszögből olvasható, Pippa és Ruben, a két főszereplő szemszöge folyamatosan váltakozva meséli a fő cselekményt E/1-ből, de néha Pippa egyik őséről is olvashattunk, aki az emberi faj teljes kipusztulását élte át valamint Peter Kenntől, Pippa elveszett nagybátyjától és Gagetől, Ruben testvérétől is megismerhettük a történet egyes részeit. Személy szerint nekem ez a megoldás nagyon tetszett, mert így még jobban megérthettük a történteket, mi késztette a tudósokat a teljes világ elpusztítására, amiből Pippa és Ruben korára csak pár ember a Kolóniában és rengeteg sápadt maradt meg, akik még a maradék emberi faj teljes kihalását veszélyeztetik. 

 Sokan figyelmeztettek, hogy regény inkább karakterközpontú, mint cselekményközpontú. Való igaz, a könyv elég lassan kezdődik, majd amikor bekerül a képbe Ruben is, attól kezdve inkább az érzéseiken van a hangsúly egészen addig, amíg Pippa úgy dönt, hogy próbálják megkeresni a Kolóniát a Vörös erdőn keresztül. Ennek ellenére a romantikával nem volt semmi bajom, jó volt látni, hogy Pippa és Ruben fokozatosan szeretnek egymásba, tehát semmi instant szerelem, ahol csak azért jön össze csak a két főhős, mert ők az utolsó két ember a Földön. Majd a vége felé a cselekmény izgalomban kétszeres sebességre kapcsol, bele látunk a Kolónia életébe is Peter Kenn által, és ahogy a regény utolsó pár oldalán szokott lenni, jön a meglepő fordulat, amit most nem spoilereznék el, mert a legjobb, ha mindenki rájön saját maga. Mint én is például, bár ettől függetlenül nem veszített a könyv az értékéből. 

A világ kidolgozása hihetetlen, a sápadtakkal és a Vörös erdővel egyetemben, és a legjobb dolog az egészben, hogy minden el van magyarázva. Mivel a történet legkorábbi cselekménye 2080 körül van, amikor a világon elterjesztik a halálos vírust, az egész már-már reális, hiszen kitudja, hogy addig mennyit fejlődik az orvos tudomány. 
Pippa, mint az egyik főszereplő, erős jellemű karakter, találékony, bátor és túlélő alkat, ami a disztopiás regényekben elengedhetetlen. Bár a jó íjász készsége egy kicsit Katnissre hajazott az Éhezők viadalából, de ettől függetlenül kedvelhető karakter volt szerintem. Ruben pedig… ilyen pasit sem láttam még egy regényben sem, aki folyton dumált volna, akár még veszélyben is. Érdekes volt a gondolatait olvasni, aminek pedig duplán örülök, hogy mégsem indult el a nyálas szépfiú karaktere felé. 

Összességében ez a könyv elérte, hogy új kedvenc sorozatom legyen, mert a lassabb történetvezetés ellenére is izgalmas volt, valamint annak ellenére, hogy ez egy romantikus regény egy poszt apokaliptikus világban, nem volt túl nyálas, rózsaszín vattacukorral hintett szerelme Pippának és Rubennek, amin a legtöbb romantikus könyv el szokott vérezni… 

Amit nagyon szerettem benne: A hangulatát, Pippa és Ruben kapcsolatát.

Ami kívánnivalót hagy maga után:Talán egy kicsit több izgalom nem ártott volna...

Kedvenc karakter: Pippa, Ruben

Borító: 5/5

Pontozás: 5/4,5*


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése