2013. július 12.

Stephen Chbosky: The Perks of Being Wallflower (Egy különc srác feljegyzései)


Sok mindent el szeretnék mondani erről a könyvről, de helyesen fogalmazni egyszerűen lehetetlen. Hogy milyen élmény volt olvasni, mennyire volt hatással volt rám, mennyire volt a történet egyszer édes, máskor meg szívszorítóan keserű. 


A történetről: A könyv elbeszélője egy tizenöt éves középiskolás srác, Charlie. Furcsának és magányosnak érzi magát, mintha a pálya széléről, kívülállóként figyelné a körülötte zajló eseményeket. Egy nap elhatározza, hogy leveleket ír egy ismeretlennek, aki akár a barátja is lehetne. Ezekből a levelekből aztán szép lassan – olykor mulatságosan, olykor meghatóan – egy cseppet sem átlagos tinédzsert ismerhetünk meg. Charlie kétségbeesett erőfeszítéssel próbálja élni a saját életét, miközben menekül is előle, és ez a kettősség különleges, járatlan utak bejárására kényszeríti: családi drámák sora, új barátok, az első randevú, szexualitás, drogok… Chbosky regénye a lélek legmélyebb rezdüléseit tükrözi, miközben felidézi az olvasóban a felnőtté válás nehéz, semmi mással össze nem hasonlítható éveit.


Azért kezdtem el, mert a filmet már korábban láttam, és amit eléggé megszerettem, annak ellenére, hogy nem rögtön értettem meg. De azért sikerült.  Charlie a könyvben is hasonlóan különc, fura gyerek volt, de beleláthattunk a gondolataiba a levein keresztül, amik bár nem voltak a legmélyebbek, egyszerűen voltak leírva, de mégis pont ez adott valami pluszt, amitől az egész könyv hangulata olyan lett, amilyen. Leírva a valóságot, a tini kor nagyobb változásait és a korlátok feszegetéseit. A könyv során megtapasztalhatjuk Charlie karakterfejlődését, amin keresztül megy, a két másik főszereplőnek köszönhetően. Sam és Patrick a regény két másik alappillére Charlien kívül, és akikről úgy gondolom, úgy voltak jók, ahogy. Vannak, akik szerint Charliet csak a rosszra tanították, hogy cigizzen, alkoholizáljon és drogozzon. Szerintem nem így történt. A „tesók” csak megtanították Charliet élni, és ne csak úgy, hogy az embernek a válla legyen, aki csak hallgat, ha kell, hanem legyen a karja és keze is, aki cselekszik is. És szerintem, ha Charlie nem barátkozott volna Sammel és Patrickkal, akkor egy idő után ő maga nyúlt volna valami droghoz, hogy felejtsen, mert egyedül lenni nem jó. 

A regény elején nem értettem, Charlie miért mesél el minden egyes apró részletet még a családjáról is, amit bevallom, egy kicsit untam. Aztán megvilágosodtam. Charlie azért mesélte el ezeket a dolgokat, mert akkor boldog volt és csak emlékezni akart rá, amikor majd boldogtalan lesz, mert a történet kezdetén még egyedül volt. Hiányzott neki valami… és az a valami a szeretet. És ez nagyon szomorú. Elvileg egy szerető családban élt, mégis meg tudta volna számolni egy kezén, hányszor kapott ölelést. Hányszor gondoltak rá a szülinapján és adtak dupla ajándékot neki szülinapjára és karácsonyra, hiszen volt olyan balszerencsés, hogy pont 24-én született. És itt is vagyunk Helen néninél. Aki a kedvenc embere volt Charlienak az egész világon, és mégis akinek azt „köszönheti”, hogy tudat alatt-, hiszen nem emlékezett- gyökeresen megváltozzon és beforduljon. Bár ezen a legjobb barátja halála is rásegített. De az igazság az, amit Charlie is észlelt, hogy Helen nénit sem lehet hibáztatni, mert inkább azt kellene, aki Helen nénit molesztálta, vagy… Mindenesetre egy ördögi kör. 


A könyv végére érve volt a legmeghatóbb, legszívbemarkolóbb és legkeserűbb. Hiszen tudtuk, hamarosan elfogynak a lapok és kitudja mi lesz Charlieval ha Sam és a barátai egyetemre mennek. De én mégse sírtam. Egyrészt nem vagyok az a típus. Nagyon ritkán hatodok meg könyveken. Másrészt Charlie az utolsó levelében leírta, ha jó dolgok történnek vele ezek után, akkor nem fogja tovább folytatni a leveleket a képzeletbeli barátjának. Ez erőt adott, hogy reméljek és boldogan tudjam befejezni a könyvet… 

Ha össze akarnám hasonlítani a könyvet a filmmel, akkor azt kell, mondjam, a könyv és film két különböző dolog. A film sokkal mozgalmasabb (ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül jobb is) míg a könyvben Charlienak az érzelmein van a hangsúly, sokkal inkább az ő szemszögéből ismerjük meg a történetet, hiszen ő a narrátor E/1-ben. 
Sokak szerint ez a 21. századi Zabhegyező. Aki tehát olvasta a Zabhegyezőt és szerette a történetet, a kissé elvont hangulatát, egyértelmű, hogy ezt is szeretni fogja. Hiszen Charlie történetében minden benne van, ami nem egy átlag amerikai tiniről szól. Szerelem, útkeresés, kitaszítottság, homoszexualitás, drogok... (Persze azt nem tudhatom biztosra, hogy mennyi a hasonlóság a két könyv között, hiszen én magam, amikor a Zabhegyezőt kaptam kötelezőnek, mégse olvastam el akkor… de az több éve volt és azóta meg is bántam. Most a könyv újra várólistán van)  
Charlie és Sam a filmben 

Charlie történetében van egy bizonyos kettősség  Az írás stílusa egyszerű, a szerző mindenképp érzékeltetni akarja, hogy ezt egy tizenöt éves gyerek írta, mégis a cselekmény, a történet inkább a felnőtteknek szól. Mert elgondolkodtató és a kissé gyerekes hangvétel alatt van egy komolyabb mondanivaló, amit csak azok fognak veszik észre, akik tényleg akarják... 

Amit nagyon szerettem benne: A hangulatát, azt a bizonyos mondanivalót, de még azt a kis romantikát is...

Ami kívánnivalót hagy maga után: néhány dolog túlságosan ki volt fejtve, vagy Charlie szemében nagyobb jelentősége volt, mint az olvasók szemében (családlátogatás).

Kedvenc karakter: Sam, Patrick

Borító: 5/4 - filmes...naná. 

Pontozás: 5/5*

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése