2013. szeptember 19.

Dan Brown: Angyalok és démonok

Első találkozásomat Dan Brown könyveivel A Da Vinci-kódnak köszönhetem. Bár korábban is sokat hallottam a regényeiről, főleg a világ leghíresebb festménye titokzatos kilétének, a Mona Lisa miatt (ami tényleg ezerszer kisebb a valóságban, mint először gondolnánk), de csak pár hónappal ezelőtt jutottam el arra a pontra, hogy végre megpróbálkozzak a könyveivel. (Valamiért nagyon féltem tőlük, a legvalószínűbb ok; túl hosszúnak tűnt…) Persze ez most már nem tarthatott vissza, hogy elolvassam, így amikor kivégeztem, akkor kellemesen meglepődtem, hogy tényleg van benne ráció, amiért olyan sokan istenítik. Számomra azért voltak hiányosságok, amiért összességében csak négy pontot érdemelt tőlem, de arról mindenképp meggyőződtem, hogy muszáj tovább folytatnom Robert Langdon kalandjait. 


Érdekesség, hogy az Angyalok és Démonok film csak a Da Vinci-kód után készült, de az előbbi mind történetben, mind megjelenésben előtte van kissé híresebb társánál. Ez amúgy nem okoz gondot azoknak, akik előbb olvassák a Da Vinci-kódot, hiszen a regény elején egy elejtett mondaton kívül nem lehet belefutni spoilerbe az Angyalok és Démonok tartalmára vonatkozva. Persze azért szerintem jó tudni ezt az apró tényt, még ha utólag is. 

A történetről: Robert Langdont, a Harvard világhírű szimbólumkutatóját egy svájci tudományos intézetbe hívják, hogy segítsen megfejteni egy rejtélyes jelet, amelyet egy meggyilkolt fizikus mellkasába égettek. Langdon elképesztő felfedezésre jut: egy több száz éves földalatti szervezet – az Illuminátusok – bosszúhadjáratra készül a katolikus egyház ellen. Langdon mindenáron meg akarja menteni a Vatikánt a hatalmas erejű időzített bombától; a gyönyörű és titokzatos tudóssal, Vittoria Vetrával szövetségben Rómába megy. Hétpecsétes titkokon, veszélyes katakombákon, elhagyatott székesegyházakon és a földkerekség legrejtettebb barlangján át, őrült hajszát indítanak együtt a rég elfeledett Illuminátusok búvóhelye után.

Annak ellenére, hogy a filmet korábban láttam – talán kétszer is – Dan Brown első regénye Robert Langdon karakterével sok meglepetést okozott. Például azt, hogy amennyire háttérbe szorult a Da Vinci –kód mellett, ez a regény akkor is sokkal jobb.  Hiába játszódik kevesebb, mint huszonnégy óra alatt a cselekmény, maga a történetvezetés sokkal jobban felépített, sokkal több rejtéllyel, ami ellentétben a Da Vinci-kód végső megoldásával ráadásul még hihető is történelmi szempontból. 

Bár maga az írói stílust még mindig nem tudtam megszeretni –számomra túlságosan is egyszerű és szokatlan (hacsak nem a fordítás a hibás, de nem hiszem), de a történet és a váratlan fordulatok kárpótoltak érte. Hiszen ahogy említettem, a filmet korábban már láttam, de szerencsére a könyv cselekményén több dolgot változtattak a széles vásznon.  Még ha a lényeget nem is. 
A brit borító - szerintem sokkal szebb, mint a hazai, ráadásul ezek a betűk... nem emlékeztetnek valamire?
A történet helyszíne csillagos ötös, jó volt egy kicsit Svájcban időzni, majd eltölteni egy vérrel, gyilkosságokkal és izgalommal teli napot Rómában. A regény hangulatát imádtam, olyan borzongós volt és igen - őszinte leszek - elég félelmetes is. Nem mintha megijednék egy kis krimitől, hiszen Agatha Christie történeteit is szeretem, de képzeljétek el ezeket az eseteket egy több mint ötszáz éves bazilikában… egy biztos, Dan Brown ért a hangulatkeltéshez.
 
A Szent Péter bazilika
A film plakátja
Ahogy a Da Vinci-kódban, itt is több szemszögből láthattuk a cselekményt, ami szerintem jó ötlet, mert ezzel az E/3 elbeszélő módban jobban átláthatjuk a történetet, ráadásul megismerni több mellékszereplőt –mint például a filmben amúgy személytelen riportereket – sokkal érdekesebbé teszi a regényt.

Összefoglalva, ha keresnék, se tudnék nagyon hibát találni benne. Könnyen és gyorsan olvasható, rengeteg kivételes karakter és egy velejéig izgalmas történet van ennek a regénynek a lapjai között -ami javasolt a Da Vinci-kód után olvasni, ha kellemesen akartok csalódni Brown bácsiban ezután a könyv után. Csak a formaság kedvéért. 

A film: Szerintem érdemes megnézni, mert a karaktereket jól eltalálták színészek terén, ráadásul a film hangulata teljesen mértékben tükrözi a könyvét, így szerintem elmondhatjuk egy jól sikerült könyvadaptációnak. :) 

Amit nagyon szerettem benne: A római hangulatot, a rejtélyt.  

Ami kívánnivalót hagy maga után: Az írás stílusa. 

Kedvenc karakter:  - 

Borító: 5/3

Pontozás: 5/5 - Ezek után még kíváncsibban várom az Infernot...

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése